A szegedi munkahelyek kimeríthetetlen forrása

A szegedi munkahelyek olyan megélhetést biztosítanak az ott élő személyeknek, amelyek szinte megfelelnek egy fővárosi munkalehetőséggel. Ha azt nézzük, hogy milyen sok kis- és középvállalkozás működik a városban, hány nagyvállalat teremt munkahelyeket, és milyen arányban vannak jelen a különböző iparágak, akkor azt mondhatjuk, hogy Szegeden, még aki nem akar az is kap munkahelyet. Csak egy kis adattal szolgáljuk az olvasónak, ami a vállalkozásokat illeti. Amit az internetnek köszönhetően tudunk, öt olyan egység működik a városban, amely 200 – 300 fő közötti létszámot foglalkoztat, valamint kilenc olyan, amely 300 – 500 fő közötti létszámot. De találunk négy olyan vállalkozást is, ahol az alkalmazottak száma 500 és 1000 között mozog, továbbá három olyan egység, amely ezer és kétezer fő közötti létszámmal dolgozik. A húsfeldolgozó és szalámigyár munkatársai elérik a közel ötezer főt, ennél nagyobb egységet foglalkoztató egység már csak a Szegedi Tudományegyetem.

Ezen számadatok ismeretében határozottan állítható, hogy szegedi munkahelyek nagy számban nyújtanak lehetőséget a város és a környék lakói számára. És itt nem beszéltünk a vendéglátóipar nyújtotta lehetőségekről, az állami szférában levő munkahelyekről, a egészségügyi szektorban dolgozókról és különböző mezőgazdasági tevékenységet végző magánszemélyekről. A fent említett adatok csak azokra a vállalatokra vonatkozik, amelyek nagy számba biztosítanak munkahelyeket. Összességében viszont azt mondhatjuk, hogy szegedi munkahelyek értünk és nekünk van.

Vélemény, hozzászólás?