Mekk mester vs. VizGazFutesSzerelo24.hu

Vannak olyan lehetetlen és hihetetlen helyzetek az életben, amire senki nem gondol, hogy előfordulhat, ami olyan szörnyű, hogy azt hinnénk, csak a rémálmainkban állhat elő az adott helyzet.

Ez pedig nem más, minthogy egy háztartásban egyszerre romlik el minden, de totálisan. Mikor nem jön víz a csapokból, nincs fűtés, mert a gáz is csődöt mond. Nálunk pont ez történt. Először azt hittem, hogy csak a férjem bolondozik velem, de aztán rájöttem, hogy sajnálatos módon nem ez a helyzet állt elő. Erre akkor jöttem rá, mikor egymaga nekiállt keresni a hibát a rendszerekben. Ezt már körülbelül 14 éve csinálja, ezért a lányom el is nevezte Mekk mesternek, aki bár nagyon akar segíteni, de mivel sajnos semmiféle szakmabeli végzettsége, vagy affinitása sincs (a férjem közgazdász), ezért aztán nem tud megoldani egyetlen ilyen jellegű problémát sem.

 

Nos, hát mikor ez történt velünk, a lányommal ketten kezdtük el keresni a szerelőket. Az én feladatom a gáz, a lányomé pedig a vízszerelő keresése, volt. Mondanom sem kell, hogy hiába telefonálgattunk, nem nagyon értünk el senkit. Ha pedig meg is volt a szakember, akkor azt csak hetekkel később tudta garantálni, hogy elér hozzánk. Ezért aztán elmondhatom, hogy jó értelemben vett derült égből villámcsapás volt, mikor egy barátunknak elmeséltük, hogy milyen szerencsétlenül jártunk.

Ő tanácsolta, hogy keressük meg a VizGazFutesSzerelo24.hu weboldalát. Viccből még meg is jegyeztem, hogy ugye nem olyanok, mint a férjem, aki azt gondolja magáról, hogy mindenhez ért, pedig jól tudjuk, hogy valójában ennek semmi valóságalapja sincsen. Erre ő azt válaszolta, hogy de bizony ők mindenhez értenek, illetőleg pontosan azokhoz a dolgokhoz, ami a nevükben szerepel.

Persze én egyből megkerestem, és megnéztem a honlapjukat. Egy nagyon egyértelmű és könnyen kezelhető felületen találtam magam, ahol rögtön azzal szembesültem, hogy a vállalkozás 24 órán keresztül ügyeletet tart, amely azt jelenti, hogy a megadott telefonszámokon bármikor fel lehet őket hívni, és akár egy órán belüli kiszállást garantálnak Budapesten és egész Pest megye területén.

A szolgáltatásaik mögött több, mint 30 évnyi tapasztalat lakozik, úgyhogy biztosan tudnak valamit, és én már át is néztem, hogy pontosan milyen területekkel is foglalkoznak a víz-gáz és fűtésszerelésen belül. Természetesen mindegyik szakterületen vállalnak javítást, kiépítést és karbantartást.

Területekre lebontva találtam egy felsorolást is, ahol a leggyakrabban előforduló meghibásodásokat sorolják fel, ami miatt házhoz hívják őket. Ilyen például a vízszerelési munkálatokon belül a vizesedő falak, csöpögő csapok, valamint a vizesblokkhoz tartozó műszaki berendezések meghibásodásai. Emellett komplett csatornázás kivitelezését is vállalják. A duguláselhárítás egy külön szakterület náluk. Ezekben az esetekben, amennyiben abszolút nem távozik el a víz és a szennyvíz a vizesblokkokból, akkor többféle megoldás is a rendelkezésükre áll, amivel megoldhatják a problémát. Ilyen például a különféle nagynyomású ipari pumpák alkalmazása, vagy akár bevethetnek spirális duguláselhárító eszközöket is.

 

A gázszerelési szakterületen belül legtöbbször nem működő készülékekhez hívják ki őket, illetőleg a gázkazánokkal szokták még megkeresni a VizGazFutesSzerelo24.hu-t, akik

minden verzióban vállalják a szereléseket, sőt még ellenőrzéseket is.

 

A fűtésszerelés területén szinte mindennel foglalkoznak, nincs olyan területe a fűtési berendezéseknek, amely kivételt képezne széleskörű repertoárjukból.

 

A honlapjukról még arról tudtam tájékozódni, hogy a megadott telefonszámokon amennyiben valaki felveszi velük a kapcsolatot, akkor rögtön szakértő kezekbe kerül a problematikája, hisz egy képzett szakember veszi fel a kagylót, aki olyan specifikus kérdéseket tesz fel a meghibásodása vonatkozóan, amiből már nagyjából le tudja szűrni a következtetést, hogy pontosan mi is a probléma jellege, és azt hogyan lehetne orvosolni.

Ez a titka annak, hogy sürgős esetekben a fővárosban és Pest megye szerte akár egy órán belül megérkezik a segítség a vizgazfutesszerelo24.hu szakembereinek formájában.

 

A munkatársak olyan szakértelemmel végzik a dolgukat, hogy arra akár öt éves garanciát is vállalnak. Emellett tudni kell, hogy a vizgazfutesszerelo24.hu minden egyes munkája után természetesen számlát ad, méghozzá olyan számlát, melyet a biztosító társaságok is elfogadnak, vagyis a hozzájuk forduló bajbajutottakat ezen okból nem terheli semmiféle anyagi kiadás.

 

Én már biztos vagyok abban, hogy szabadságra küldöm a Mekk mestert, és helyette a VizGazFutesSzerelo24.hut hívom.