A korábbiakban meséltem már neked Mr Bet, a kis betonkeverő kalandjairól. A mostani történetben a kis betonkeverő a szabira megy.
Történt egyszer, nagyon régen, hogy Mr Bet-nek születésnapja volt, amit az építkezésen a mérnökök sem felejtettek el. Felköszöntötték a kis betonkeverőt, szép tortát kapott, de még egy szabad napot is ajándékba. Másnap reggel a kis betonkeverő úgy döntött, hogy ő bizony a szabadnapján strandra megy. Fel is pakolta a plédjét, a felfújható gumilabdát, még uzsonnát is készített. Alig, hogy kigurult a kapun, majdnem összeütközött kedvenc munkatársával, a kis dömperlánnyal, aki épp munkába sietett. Kérdezte is tőle a dömperlány, hogy hova igyekszik és irigykedve hallgatta, hogy Mr Bet ma locsizni megy.
– Jaj, az eszemet se tudom, mikor voltam utoljára strandolni. Olyan jó neked! – mondta, miközben vágyakozó szemeivel megolvasztotta a kis betonkeverő szívét.
– Hát, gyere velem! – válaszolt a kis puttonyos. – Mi baj lehet belőle, ha egyetlen nap nem leszel ott a telepen? Biztosan senki észre sem veszi majd, hogy ellógtál. – folytatta.
A kis dömperlánynak sem kellett sok unszolás. Eldöntötte, hogy csatlakozik a kis betonkeverőhöz.
Egész délelőtt játszottak, lubickoltak, süttették a hasukat a napon. Amikor a legjobban érezték volna magukat két hatalmas tölcsér fagyi társaságában, egyszer csak feltűnt a strand bejáratánál a hatalmas toronydaru, a főnökük. Mikor meglátta őket, rájukripakodott:
– Hát ti meg mit képzeltek, mit csináltok? Kis dömper, te mit keresel itt? Neked az építkezésen a helyed, nélküled egész reggel állt a munka! Szégyeljétek magatokat!
Meg is szégyellték, mi tagadás. A jószívű kis betonkeverő pedig elhatározta, hogy feláldozza a szabadnapját és segít a kis dömperlánynak behozni a lemaradást.
Így is tett és talán még most is dolgoznának, ha közben nem jött volna az este.