A 2020-as év nagyon sok új dolgot hozott magával, ami sokak életét keserítette meg alaposan. Sajnos a dolgok változására már csak 2021-ben van lehetőség, amennyiben összeszedjük magunkat és cselekszünk. Valójában ez ugyanúgy igaz társadalmi, mint egyéni szinten. Bármit is teszünk, azt csak most lehet. Nem 1-2 hét, hónap vagy év múlva, csak a most az, ami a rendelkezésünkre áll. Az önmegvalósítás terén is ugyanez a helyzet. Sokan élnek egy olyan látszat életet, amiben egyszerűen nem találják meg magukat. De akkor mihez kezdjenek?
A reklámok célja, hogy elterelje a figyelmünket és lekösse az energiáinkat. Ezek adnak nekünk motivációt, ha már az önmegvalósítás nem megy. Amikor azt hisszük, hogy egy nagyobb ház, autó, új telefon, még több fizetés kell a boldogságunkhoz, máris csapdába estünk. A lécet mindig magasabbra lehet tenni, de biztos erre van szükségünk?
Az önmegvalósítás egyáltalán nem itt kezdődik. Ennek a célja, hogy teljesen levessük magunkról a láncainkat és valóban azok legyünk, akik szeretnénk. Voltaképpen ez olyan, mint szembe menni a forgalommal az autópályán. Nagyon nehéz, de mindennél több örömet tud okozni. Nekilátni viszont egy komoly feladat. Azt kockáztatjuk ezzel, hogy mindent felrúgunk magunk körül. Az emberek, akik megszokták az állarcainkat, a betöltött szerepünket azt, hogy irányíthatnak bennünket, nem fogják elviselni, amikor az önmegvalósítás útjára lépünk. Erre érdemes felkészülni, de bármit is veszítenénk el, biztosak lehetünk benne, hogy sokkal többet és jobbat fogunk kapni helyette, hiszen a valódi énünkből fakadóan fogjuk bevonzani mindezeket a dolgokat.